Az édesapja mellett nőtt fel, alig néhány évesen már a Zsiguliban ült. A lábával nem érte el a gázpedált, a kormányt viszont már ekkor úgy tekergette, mint a legnagyobbak. Ifj. Nedecki László a levegő mellett a benzingőzt szívta magába leginkább, ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy gyorsan megfertőzték a technikai sportok. A pályatutása fiatalon elkzdődött, a ralicross és rali versenyeken egyaránt feltűnt. Tizenévesen végigjárta a ranglétrát, most pedig elérkezik annak az ideje, hogy a legjobb magyar párosok között debütáljon. Ifj. Nedecki László a II. Hell Diósgyőr Rallyn a Ford Fiestával az ORB mezőnyében lesz látható.
- Számomra ez egy hatalmas lehetőség, amit szeretnék a csapatnak megköszönni – árulta el érzéseit a fiatal ózdi tehetség. – Mindenkinek hálás vagyok, de külön kiemelniém Lencse Zoltánt, aki folyamatosan kíséri a pályafutásom, és rengeteg tanáccsal lát el. Ezeknek az intelmeknek az előttünk álló hétvégén is sok hasznát vehetem majd. Az első osztályú bemutatkozásomat értelemszerűen jóval hosszabb felkészülés előzi meg, mintha egy ralicross hétvégére utaznánk, esetleg előfutnánk az ORB2 előtt. Aprólékos a munka, de nagyon élvezem, és bízom benne, hogy ennek majd a versenyen lesz meg az eredménye.
Ifj. Nedecki László tudja, hogy a korábbiakhoz képest jóval nagyobb fizikális és szellemi igénybevételnek lesz kitéve, hiszen még egy ORB2-es futamhoz képest is jóval hosszabb lesz a versenytáv. Egy helyett két napon keresztül kell folyamatosan koncentrálnia. Ugyanakkor bízik benne, hogy megállja a helyét, és a szintugrásnak csak a pozitív részét éli majd át.
- Ezen a környéken nőttem fel, így a pályák többségét ismerem. Egyáltalán nem volt tudatos, hogy Diósgyőrben mutatkozzam be az első osztályban, egyszerűen csak így adódott. Mályinka viszont nagyon csalafinta lehet, ráadásul ez az egy szakasz, ahol még soha nem versenyeztem. Nincs mese, az első pillanattól kezdve ésszel kell menni. Egyáltalán nincs elvárás magunkkal szemben, hiszen mindketten tudjuk, hogy számunkra ismét egy tanuló időszak kezdődik el. Nincs plusz teher rajtunk annak ellenére sem, hogy sok ismerős, barát fog minket biztatni a pályák széléről. Nekünk azonban magunkkal kell foglalkozunk, az elsődleges feladatunk, hogy vasárnap célba érjünk, gyűjtsük a versenykilométereket és tanuljuk a hazai elitben a ralizást.
Ifj. Nedecki László és Csák Alex teljesítményét a II. Hell Diósgyőr Rallyn a 2WD Kupában valamint az RC4-es kategóriában fogják értékelni. A Fordos kettőst a szurkolók 21-es rajtszámmal láthatják majd a gyorsasági szakaszokon. Bíznak benne, hogy a mágius szám a szerencsét hoz számukra a debütálás alkalmával.