Családi őrségváltás – ifj. Nedecki László debütál az ORB1-ben
Az édesapja mellett nőtt fel, alig néhány évesen már a Zsiguliban ült. A lábával nem érte el a gázpedált, a kormányt viszont már ekkor úgy tekergette, mint a legnagyobbak. Ifj. Nedecki László a levegő mellett a benzingőzt szívta magába leginkább, ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy gyorsan megfertőzték a technikai sportok. A pályatutása fiatalon elkzdődött, […]
Fő szempont a biztonság
Felépült a szervizpark, megérkeztek a versenyzők. Az adminisztratív átvételek után pedig a pályabejárás követekezett a nulladik napon. A II. Hell Diósgyőr Rallyra benevezett párosoknak lehetőségük nyílt felírni azokat a szakaszokat, amelyeken szombaton és vasárnap összemérik az erejüket. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második versenyhétvégéje követekzik, az első osztály pedig idén először versenyezhet aszfalton. A […]