Az ORB mezőnye után a Historic bajnokságba nevezett párosok is megkezdték az idei szezont. A III. MBM Rent Diósgyőr Rally rajtjában természetesen rájuk is kíváncsiak voltunk. Rajt előtti gondolatok következnek.
ifj. Érdi Tibor, Kerék István (Ford Sierra Cosworth 4×4)
“Még nem teljesen kerek az évünk. Eljöttünk az első hazai Historic futamra, majd elmegyünk a számunkra első, amúgy az EB-n második cseh versenyre. Ezután mérlegelünk, hogy hogyan tovább. Nagyon erős volt a tavalyi évünk, rengeteget kivett a csapatból, a büdzséből, mindenből. A gazdasági helyzet miatt két támogató is elpártolt mellőlünk. Egy EB cím után pedig a következő év az mindig nehéz. Egyelőre távolabb nem nézünk, most csak szeretnénk jól érezni magunkat Diósgyőrben. Szórakozni és szórakztatni akarunk. Új fejlesztések vannak az autóban, amitől még jobban lángolhat az erdő. Remélem tetszeni fog a nézőknek is.”
Varga Cigány Zoltán, Endrész István (BMW E30 M3)
“Mindig úgy megyünk, hogy megfogjuk Tibiéket. Aztán majd a hétvégén kiderül, hogy lehet-e majd erről beszélni. Nagy tétje nincs ennek a versenynek. A szurkolók kevés helyen nézheti, a versenyt, de ahol lesznek, ott azért meghúzzuk nekik.. !”
Szombathelyi Péter, Heffner Gergő (Lada VFTS)
“Ez a szezon első versenye, nekünk már a harmadik autózásunk. Annyira tetszenek ezek a pályák, hogy szenzációsak! Ha esik, azt is szeretni fogjuk, ha nem azt is. Kicsit előnyben vagyunk azokhoz képest, akik hónapok óta nem ültek autóban, de szerintem az utánunk következő Ladás mezőny nagyon megerősödött, aminek nagyon örülök. Lesz 8-10 olyan versenyautó meg versenyző, akivel nagyon keményen meg lehet küzdeni.”