Páros családi “autózással” tér vissza a versenypályákra ifj. Kiss László és Kissné Varga Zsuzsanna. A borsodi kettős korábban folyamatosan tagja volt a magyar rali élmezőnyének, néhány év azonban kimaradt a pályafutásukból. Most azonban egy kerek jubileum kapcsán ismét csatasorba állnak a III. MBM Rent Diósgyőr Rallyn, hosszú évek után egy top-kategóriás Skodával méretik meg magukat.
– Gyermekként sokat néztem, ahogy édesapám versenyzik, később ő segített nagyon sokat az én pályafutásom során. Kitaláltuk, hogy a hatvan éves születésnapjára restauráljuk a Skoda Favoritját, és egyszer egy közös versenyt teljesítünk – avott be a részletekbe ifj. Kiss László. – A munkával egy kicsit megcsúsztunk, így a tervezettnél egy kicsit később kapta kézhez az autót, de a tavalyi nyírádi rallycross világ és európa bajnokság előtti teszten már kipróbálhatta. Közben pedig mi is elkezdtünk szétnézni, hogy a diósgyőri futamon milyen R5-öst használhatnánk. Toyotát és Fordot is megnéztünk, de végül a tavalyi abszolút magyar bajnok csapatnak, Berényi Lacinak szabad volt a Skodája, innetől kezdve pedig nem gondolkodtunk tovább. Ráadásul elvállalták a Favorit felkészítését is, így egy csapatban készülünk a hétvégi megmérettetésre.
A család és a csapat számukra ikonikus helyszínen, a máriapócsi Rabócsiringen tartott egy ismerkedő napot, hogy a lehető legjobban ráhangolódjanak a III. MBM Rent Diósgyőr Rallyra. ifj. Kissék számára különleges ez a hely, hiszen ott kezdte a rallycross pályafutását, az esküvőjük fotózása és videója is a pályán készült el. Mostantól viszont gőzerővel készülnek a hétvégére, hiszen időközben is akadt munka.
– Az orfűi sprint apának nem sikerült jól, elcsúszott egy olajfolton, egy fa fogta meg a Favoritot, úgyhogy a csapat most dolgozik, hogy a szezonnyitóra minden a helyére kerüljön – folytatta ifj. Kiss László. – Nekünk pedig a Rally2-es Evo-val nem lehet más célunk, minthogy jól érezzük magunkat a gyorsasági szakaszokon és az egész hétvégén. 27 éve versenyzek, most már eljutottam oda, hogy az érzés sokkal többet számít a másodperceknél. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezzel a technikával és a korábban megszerzett rutinunkkal szeretnénk ott lenni az élmezőnyben. Orfűn számomra is hamar visszajött az érzés, csak rövid ideig éreztem a több éves kihagyás nyomait. A III. MBM Rent Diósgyőr Rally rendezője egyébként egy nagyon versenyző barát programot rakott össze. A pályákat ismerjük, szeretjük, sokat mentünk ezeken a gyorsokon. Bízom benne, hogy a csütörtök és a péntek elég lesz rá, hogy minél jobban ráhangolódjunk a hétvégi szakaszokra.
Fotó: Kovács Martin